Kapcsolat
Videók
Kezdőlap
Koncertek:

Üllői Úti Fuck

A gitáros-énekes Szántó Faszi együttese, az ikonikussá vált, 1988-ban alapított Üllői úti Fuck.
A név Szántó agyából pattant ki, egy elírást vélt felfedezni az Üllői úton levő Kosztolányi emléktáblán. Friss angoltudását bevetve újraértelmezte a „hibás" szót: Fák.
A többi mára már történelem. A zenekar korai időszakában két kazetta jelent meg (I. - 1993, Fekszik -1996) mindkettő magán kiadásban. A zenekar 1997-ben jelentette meg A ló túlsó oldala című albumot, melynek Esküvő című slágerét a Crossroads Records adta ki. Két évvel később a Polygram kiadó a lemezanyagot néhány számnyi változtatással újra piacra dobta: Én meg a Farkasember címmel. A gyengébbek kedvéért című anyag 2006 közepére készült el és került fel a dalok.hu oldalra, aztán fél évvel később már végre fizikai formában is megjelent.
Következő lemezük várhatóan 2017 elején jelenik meg, melyen két klasszikus, a rajongók által minden koncerten igényelt „sláger" is hallható lesz immár minőségi megszólalásban.
Szántó szavaival: az Üllői Úti Fuck zenei stílusa: budapesti odamondogatós, de a Fuck örömmel és töretlen lelkesedéssel viszi el az odamondogatást az ország minden pontjára.
Régi és új rajongóik egyaránt láthatják és hallhatják őket vidéki kis- és nagyvárosok színpadain, falunapi rendezvényeken, fesztiválokon, kis és nagykocsmákban no és persze a nagy slágernóta az Esküvő miatt, néha a zenekar esküvőkön is megjelenik. Elhíresült számukat több tucat zenekar játszotta és játssza a mai napig a Nagy Napon.
A zenekar alapító tagjai közül a két nagy „öreg": Szántó Faszi és Farkasember biztosítja a mostani Fuck zenekar alapját, két ifjonc titánnal kiegészülve. Zenei stílusát tekintve az Üllői úti Fuck: minden (rock, punk, alter vagyis csodás eklektikus-harmonikus)
A zenekar tagjai:

Szántó Faszi Gábor – gitár, ének
Takáts Márton – basszusgitár
Szigeti Máté – gitár, ének
Farkas(ember)Zoltán – dob, ének
Minden jog fenntartva! -2013- Űllői Úti Fuck
Elmúlt
Videók


Fotók